Yona Friedman Mobil Építészeti Manifesztumának Konklúziója, 1962
„Az új építészet 10 alapelve
1. A jövőben a városok a kikapcsolódás és a szórakozás, a közösségi élet, valamint a közérdekű tevékenységek szervezeti és döntéshozatali központjai lesznek. Az egyéb tevékenységek elvégzéséhez (munka, termelés) a gépesítés fokozódásának következtében egyre kevésbé lesz szükség nagyobb agglomerációra. Az élő munkaerő elveszti mai jelentőségét, a „dolgozó ember" funkciója megváltozik „néző" és „ügyfél" lesz.
2. Ezt az újfajta közösséget a városrendezéssel foglalkozó szakemberek döntései nem befolyásolják. A különböző negyedek társadalmi eloszlása magától alakul ki. Ahhoz, hogy a lakók tetszőlegesen, a társadalmi igényeik függvényében megválaszthassák, hogy mely részen szeretnének élni, elegendő nagyjából 10%-kal túltervezni a lakóterek számát.
3. A nagyvárosokban az ipari negyedek helyett mezőgazdasági művelésre alkalmas területekre van szükség. A gazdaréteget be kell vonni a városi közösségbe.
4. A városokban be kell vezetni a hőszabályozást. A városok hőszabályozása sokkal szabadabbá és hatékonyabbá teszi a térkihasználást: a közösségi élet kiköltözhet az utcára.
5. A város külalakját meghatározó építményeknek lépést kell tartaniuk a modern technológiákkal (manapság képesek vagyunk pl. már több kilométer hosszú hidakat építeni.)
6. A „semmiből teremtett városok" általában nem biztosítanak élhető környezetet. A nagyvárosok az esetek többségében az egykori kisvárosokból nőnek ki: az újfajta városszerkezet csakis már létező városok fejlesztésével képzelhető el.
7. A városrendezés háromdimenziós kiterjesztése (térbeli városrendezés) nemcsak a negyedek egymás mellé, de egymás fölé helyezését is lehetővé teszik.
8. A várost olyan vázszerkezetek felépítésével kell tovább formálni, amelyek rácsozata tetszőlegesen kitölthető. Az egységek a vázszerkezeten belüli elrendezése a lakosok döntésein múlik.
9. Senki sem tudná megmondani, mekkora egy-egy város optimális befogadóképessége. A tapasztalatok mindenesetre azt mutatják, hogy a 3 milliós lélekszám alatti városok akaratlanul belesüppednek a provinciális életbe, az ennél nagyobbak pedig átláthatatlanok. Mindezek alapján úgy tűnik, az ideális megoldás lélektani határa 3 millió fő.
10. Ha a továbbiakban azzal számolnak, hogy a népesség a városok irányába vándorol, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a közeljövőben az emberiség 80-85%-a városokban fog élni (szemben a jelenlegi 50%-os aránnyal). Vagyis a mind társadalmi (kikapcsolódási lehetőségek) mint technikai (hőszabályozás, közlekedés) szempontból jelentős előnyökkel járó nagyvárosi agglomeráció fokozatosan ki fogja szorítani a más típusú agglomerációkat. És talán akkor sem megyünk túl messzire, ha azt állítjuk, hogy nemsokára egész Franciaország lakossága hozzávetőlegesen 10-12, Európáé 100-120, Kínáé 200, a világé pedig hozzávetőlegesen 1000 hárommilliós nagyságrendű város köré csoportosul."
LUDWIG MÚZEUM kiállítása Yona Friedman építésszel.
